Rólunk

A Hódmezővásárhelyi Senior Úszó és Vízilabda Club, azaz a HSÚVC 2001. június 12-én alakult. Zenke József, majd Kenéz László elnök irányításával az ország egyik elsőszámú szenior klubjává nőtte ki magát az egyesület, sok-sok sikerrel, világbajnoki és Európa-bajnoki érmekkel, versenyrendezésekkel, országos bajnokságokkal.

A HSÚVC 2005 óta tagja a Magyar Úszó Szövetségnek. Az utánpótlásban 2015 óta tapasztalható tömeges mozgolódásnak és a belefektetett munkának hála mára az ország elitjéhez tartozik a klub, a Dél-Alföld második legeredményesebbjeként az ország tizenöt legjobbja közé sorolható. Különleges és egyedi, hogy a HSÚVC a legkisebbektől egészen a már említett szeniorokig minden korosztályban büszkélkedhet országos bajnoki címmel.

Több, mint százötven fiatal úszik az egyesületnél, a felnőtt élsportolók mellett a szenior úszóknál közel hatvanan (ebből majd’ harmincan igazoltként), míg a szenior vízilabdásoknál éves szinten ötvenen teszik teljessé a létszámot. Utóbbiakról érdemes megemlíteni, hogy mintegy harmincöt éve veszik birtokba minden vasárnap a medencét, az eredeti, fogtechnikusokból, orvosokból vagy épp autószerelőkből álló csapatból pedig hat-nyolcan máig megmaradtak hírnöknek.

Az egyesület célja a Hódmezővásárhelyen 1931 óta fennálló, a HTVE jogutódjaként folyamatosan működő vízilabdás hagyományok ápolása tömegsport jelleggel szenior korosztályban, valamint úszóversenyeken való részvétel minden korosztályban.

A klub az utóbbi időben a szervátültetett úszók edzéseit, felkészülését, versenyeztetését is segíti. Több világ-és Európa-bajnoki éremmel és egyéni elismeréssel büszkélkednek a sportolók.

A HSÚVC edzői kollektívája:

Bán Sándor (vezetőedző), Molnár Ernő (szakosztályvezető), Bullás György, Fülöp Dániel, Katona Zsolt, Kis László, Kőhegyi-Kis Ágnes, Paku Zoltán, Sibalin Dávid, Tóth Tibor.

 

A nyitókép forrása: Bornemissza Péter