Egyéb, Felnőtt úszás, Senior Úszás, Utánpótlás úszás

Díjazták legjobbjainkat a Városi Sportnapon

Díjazták legjobbjainkat a Városi Sportnapon

Összesen tizenhét kitüntetést “zsebelt be” az egyesület szombat este.

 

Hódmezővásárhely legjobb sportolóit és szakvezetőit díjazták szombat este a Balogh Imsi Sportarénában. A bállal egybekötött gálaest alkalmával a mintegy 100 elismerésből a legtöbbet, szám szerint tizenhetet a NICS-HSÚVC versenyzői és edzői vehették át.

A Jó tanuló-jó sportolók közül Paku Zoltán három országos bajnok és ranglistavezető tanítványa, Földesi Balázs, Szatmári Máté és Vörös Dénes is díjat kapott, akárcsak az idősebbek közül a 2003-asoknál az 50, 100 és 200 méter mellen is ranglista-2. Dohányos Annamária, a 2002-eseknél 50 méter pillangón ranglistavezető, a gyors-és vegyesváltókban állandó stafétatag Batta Orsolya, valamint az ifjúságiaknál 50 és 100 méter mellen is 4., világbajnoki kerettagságért küzdő Pertich Zsombor.

Elismerték a fantasztikus évet maga mögött tudó, ifjúsági országos bajnok és ranglistavezető, a gyorsúszó-számokban hamarosan a válogatott kerettagságot is elérő Szőke Zita, a Debrecenben országos csúcsot úszó, majd Százhalombattán is remekelő, 50 és 100 méter mellen magyar bajnok Szilágyi Csaba, és a szintén országos bajnok, a 2004-eseknél az egyik legjobb mellúszónak számító Oláh Norbert teljesítményét is.

A szeniorok között az országos bajnokságokat egyedülálló módon uraló Nagy Enikő, valamint a szlovéniai Európa-bajnokságon 50 méter mellen kontinensbajnok Szabó Tamás sem távozott üres kézzel, hasonlóan az olaszországi Eb-ről négy bronzéremmel hazatérő, a Csongrád megyében az Év sportolója-díjat már megkapó Korcsik Leventéhez.

Az utánpótlás nevelésében végzett kiváló munkájáért Paku Zoltán és a nyárig Bán Sándor vezetőedző mellett tevékenykedő, majd nyáron önálló csoportot kapó és azóta is kiválóan edzősködő Sibalin Dávid, míg a testnevelőknél az úszást a gyerekekkel megszerettető Tóth Tibor vehetett át elismerést. A klub férfi és női úszóváltói (így a felnőtt és ifjúsági négyesek) a csapatok között lettek a legjobbak.

A kép forrása: Török János/Délmagyar

Írta -
Skip to content