Felnőtt úszás, Utánpótlás úszás

Elhoztuk a nagy serleget a vásárhelyi cikluszáróról

Elhoztuk a nagy serleget a vásárhelyi cikluszáróról

Sok éremmel és egyéni csúccsal zárt a klub a szezonzáró versenyen, így megnyertük a HÓD Kupát! 

 

December 15-én és 16-án tartotta a Hód Úszó SE  a JAKED-HÓD Cikluszáró Nemzetközi Úszóversenyt a Gyarmati Dezső Sportuszodában. A viadalra 3 ország 36 egyesületéből végül összesen 582 versenyző állt rajthoz, köztük a NICS-HSÚVC úszói, akik olyannyira remekül teljesítettek a két nap során, hogy a 32 versenyszám összesített táblázata alapján 635 ponttal a legeredményesebb egyesületként mi nyertük a HÓD Kupát.

A húsz arany-, huszonhat ezüst- és tizenkilenc bronzérem, valamint a több egyéni csúcs méltó lezárása a versenyzők és az edzők éves munkájának – igaz, többen még rajthoz állnak egy hét múlva Kecskeméten, valamint Győrben. A viadal legkiemelkedőbb HSÚVC-se ezúttal az egyaránt háromszor első és második Szatmári Máté volt.

Aranyérmet szerzett:

Forján Anna (100 és 200 méter hát)

Kérdő Luca (200 méter mell)

Kis Noel (200 méter gyors)

Musa Márk (200 méter gyors, 400 méter vegyes)

Süli Ákos (200 méter mell)

Szabó Orsolya Adél (100 méter hát, 200 méter pillangó)

Szatmári Máté (100 és 200 méter mell, 200 méter vegyes)

Szőke Zita (100 méter pillangó, 100 méter gyors, 200 méter vegyes)

Tót Emma (100 méter mell)

Vörös Dénes (50 és 100 méter hát, 50 méter mell)

Vörös Nándor (200 méter hát)

 

Ezüstérmet szerzett:

Bán Balázs (200 méter gyors)

Batta Orsolya (100 és 200 méter pillangó)

Földesi Balázs (100 méter mell)

Forján Anna (100 méter gyors)

Göncöl Andor (400 méter gyors)

Kérdő Luca (100 méter mell)

Kis Lara (50 méter gyors)

Kis Noel (100 méter pillangó, 100 méter hát)

Mag Gergő (100 méter pillangó)

Márki Zalán (200 méter hát)

Matejdesz Máté (200 méter vegyes)

Musa Márk (100 és 200 méter hát, 100 méter gyors)

Oláh Ádám (50 méter gyors)

Oláh Norbert (100 méter mell)

Szatmári Kende (50 méter hát)

Szatmári Máté (200 méter gyors, 200 és 400 méter vegyes)

Tót Emma (100 méter pillangó)

Vörös Dénes (100 méter gyors)

Vörös Nándor (100 méter hát, 200 méter gyors)

 

Bronzérmet szerzett:

Bán Balázs (100 méter pillangó)

Batta Orsolya (100 és 200 méter gyors)

Dohányos Annamária (100 és 200 méter mell)

Földesi Balázs (50 méter mell)

Forján Anna (200 méter vegyes)

Göncöl Andor (100 és 200 méter gyors)

Horváth Henrik (1500 méter gyors)

Kancsár Mirjam (200 méter pillangó)

Kardos Marcell (400 méter vegyes)

Kis Lara (100 méter mell)

Mag Gergő (200 méter pillangó)

Márki Zalán (100 méter hát)

Matejdesz Máté (100 méter pillangó)

Oláh Ádám (100 méter gyors)

Oláh Norbert (200 méter vegyes)

Vörös Dénes (50 méter gyors)

 

Teljes eredmények a linkre kattintva érhetőek el.

 

Fotók: Magné Varró Renáta/HSÚVC

Írta -