Egyéb

Versenytájékoztató – Regionális Delfin Úszóbajnokság

Régiók:

Észak-Magyarország

Észak-Alföld

Dél-Alföld

 

A verseny időpontja: 2021. 07. 10.-11.

 

A verseny helyszíne:

Gyarmati Dezső Sportuszoda

6800 Hódmezővásárhely, Ady Endre utca 1.

 

Örömmel értesítünk minden úszóegyesületet, akik részt kívánnak venni az úszóversenyen, hogy a járványügyi előírásokat figyelembe véve, a Gyarmati Dezső Sportuszodát üzemeltető Hód-Fürdő Kft. vezetése úgy döntött, hogy a verseny kapuit megnyitja az érkező versenyzők és edzők mellett, az érdeklődő közönségnek, szülőknek, hozzátartozóknak is.

 

Szülők és hozzátartozók beléptetése Covid védettségi okmánnyal (kártya, vagy az oltás felvételét igazoló okmány személyi igazolvánnyal!)  a főbejáratnál történik! Őket az emeleti lelátóra helyezzük el 600 Ft-os lelátójegy megváltása ellenében, elválasztva a versenyzőktől. A jegyhez karszalagot kapnak, mely feljogosítja őket a kültéri medencék használatára is!

 

Szülők a verseny medencetérbe és az öltözői folyosóra nem léphetnek be!

 

Tisztelettel kérjük a szülőket, kísérőket, hogy a verseny ideje alatt minimálisra csökkentsék a versenyzőkkel való érintkezést! Ezzel segítik a rendezők és edzők munkáját!

 

A belépés edzőknek és versenyzőknek szombaton és vasárnap egészségügyi nyilatkozat leadása mellett történik a parkoló felőli oldalon.

 

Fontos, hogy a verseny teljes ideje alatt mindenki törekedjen a távolságtartásra!

 

A verseny ideje alatt a bemelegítésre és levezetésre a tanmedence, valamint a kinti 50 méteres medence 6-7-8-as pályái használhatók!

 

Amennyiben a járványügyi szabályok a verseny időpontja előtt enyhülnek, úgy a létesítmény üzemeltetője is enyhíteni fogja a belépési korlátozást.

 

A verseny közeledtével további információkat is közzé teszünk, illetve az előzetes rajtlista is elérhető lesz a nevezési időszak végén, a csapatok számára

 

 

 

 

Minden résztvevőt szeretettel várunk!

 

Versenyszervezők

 

Írta -