Utánpótlás úszás

Szegeden rendezték meg az V. Cápa Országos Úszó Bajnokságot, július 14 – Július 17 között a Tiszavirág Sportuszodában.

Résztvevő versenyzőink:
Szabó Marcell, Oláh Ádám, Nagynémedi Anna, Szabó Flóra, Mérai Janka, Csuka Noel,
Földesi Balázs, Hamvas Réka, Szél Szabina Mira, Nagy Olvér.
Versenyzőink 40 egyéni és 3 váltószámban álltak rajtkőre.
Felkészítők: Farkas András, Paku Zoltán, Süli Ákos.
Nagyon nehéz lenne leírni a rendkívül hosszú eredményességi listánkat, se összefoglalva:
Versenyzőink, 4 első, 7 második, 2 harmadik, 4 negyedik, 4 ötödik, 1 hatodik és 3 hetedik
helyezést értek el.
Számukra ez azt is jelentette, hogy a résztvevő 73 egyesület között az összetett pontverseny
ötödik helyé végeztek.
Ami külön kiemelendő, hogy a legjobb vidéki egyesület lett a NICS-HSÚVC.
Tudjuk, nem lesz ez mindig így, de ez egy olyan eredmény, amire méltán lehetünk büszkék.
A megyei csapatok által elért egyesületi helyezések és pontszámok:
– Szeged, 35. hely, 20 pont.
– Hód-Úszó, 42. hely, 9 pont.
– Szentes, 45. hely, 7 pont.
– NICS-Hódmezővásárhelyi Swimming ÚVC (NICS-HSÚVC), 5 hely, 322 pont.
Végezetül, amit szeretnénk megköszönni, a lelkes szurkoló csapatunknak, a részvételt, akik
berekedésig biztatták versenyzőinket.
A teljes eredménylista megtekinthető, nevekkel, idővel, a http://hsuvc.com/ és
http://muszuszoranglista.hu/# oldalon.

Írta -