Felnőtt úszás, Utánpótlás úszás

Két verseny, egy díjátadó: zsúfolt hétvége jön

Két verseny, egy díjátadó: zsúfolt hétvége jön

Két városban mérettetnek meg a klub úszói, emellett a jó teljesítményeket is elismerik. 

 

Zsúfolt hétvége elé néz a NICS-HSÚVC. Egyrészt örömteli hír, hogy a hódmezővásárhelyi Sportgála díjátadója alkalmával a város egyesületei közül a legtöbb elismerést vehetik át a klub versenyzői és edzői szombat este a Balogh Imsi Sportarénában, 12 egyéni versenyzőnk, 2 váltónk és 3 edzőnk is érintett lesz.

Másrészt a Gyarmati Dezső Sportuszodában, valamint Kecskeméten is versenyt rendeznek. A Jaked-HÓD Tavaszváró Nemzetközi Úszóversenyen harmincnyolc úszónk áll rajthoz a két nap során.

A teljes csapat indulás szerinti, időrendi sorrendben: Musa Márk, Kardos Marcell, Kis Noel, Solymosi Gábor, Szűcs Zsombor Döme, Tót Csaba, Dencsi Henriett, Kállai Laura, Kancsár Mirjam, Zaka Maja, Kerecsen Gerle, Batta Orsolya, Szatmári Kende, Oláh Ádám, Vörös Dénes, Vörös Nándor, Mag Gergő, Nagy Petra, Kis Barnabás, Földesi Balázs, Tóth Ákos, Szél Szabina Mira, Grexák Nóra, Komjáti Nelli, Dohányos Annamária, Pászti Milán, Pászti Alex, Pintér Petra, Török Réka, Salgó Botond, Salgó Bence, Salgó Fanni, Kis Lara, Kanka Brigitta, Lázár Bertalan, Lengyel Gréta, Hídvéghy Vanda, Mag Ákos.

Kecskeméten, a XXXIV. Bácsvíz Kupán Szőke Zita és Pertich Zsombor 50 méter mellen és 100 méter gyorson méretteti meg magát.

Fotó: Magné Varró Renáta/HSÚVC

Írta -