Felnőtt úszás, Utánpótlás úszás

Két aranyérmet hoztak el úszóink Százhalombattáról

Két aranyérmet hoztak el úszóink Százhalombattáról

Hasznos felkészülési viadalként szolgált a hétvégi megmérettetés.

A Szalai János Emlékversennyel folytatódott a szezon a NICS-HSÚVC számára. A százhalombattai versenyen a mögöttünk hagyott hétvégén szombaton a tizenkét évnél fiatalabbak, vasárnap az idősebbek számára rendeztek futamokat. A felkészülés egyik első állomásaként a klubot tizenkilenc úszó képviselte Bán Sándor, Kis László és Sibalin Dávid tanítványai közül.

A cél a formába lendülés, valamint a versenyrutin újbóli megszerzése volt a viadal során. Ennek szellemében az időeredmények kiindulása alapként számíthatnak a következő hetek megmérettetései előtt, ezekre lehet építkezni.

Ketten szereztek aranyérmet a csapatból, Kis Noel holtversenyben nyerte a 200 méteres vegyesúszást korosztályában, míg Tót Emma 100 méter pillangón csapott célba elsőként nagy fölénnyel. Ezüstérmekből sem volt hiány, második lett 50 méter háton Forján Anna és Kis Noel, 100 méter pillangón Szőke Zita, 100 méter mellen Kerecsen Gerle, 50 méter pillangón Tót Emma, 100 méter háton Forján Anna és Kis Noel, 50 méter mellen Pertich Zsombor, valamint 100 méter gyorson Kis Noel.

A dobogó harmadik fokára állhatott fel 50 méter gyorson Forján Anna, 100 méter vegyesen Pertich Zsombor, 50 méter mellen Szőke Zita, valamint a 4×50-es fiú vegyesváltó (Borbás Gergő, Pertich Zsombor, Tót Csaba, Horváth Henrik) is. A 2003 és idősebbeknél, valamint a 2004 és fiatalabbaknál is ezüstérmesek lettek a lányok, előbbi stafétát Dohányos Annamária, Kerecsen Gerle, Zaka Maja és Szőke Zita, utóbbit Forján Anna, Tót Emma, Nagy Petra és Kállai Laura alkotta.

Teljes jegyzőkönyv itt érhető el.

Fotó: Magné Varró Renáta/HSÚVC

Írta -